Híres személyiségek - REPÜLÉS

Zsélyi Aladár

Életútja:

Csaláron született 1883. December 12. -én, mint magyar állampolgár.

Középiskoláit végezte Losoncon. Már egyetemi éveiben nagyon foglalkoztatta a repülés. Ő készitett előszőr olyan kormányszerkezetet amit a repülőgépen használt, és valamennyi irányban irányítható volt. Sajnos nem sokáig élt. Korai életét 1914. július. 01-én elhunyt (30-évesen) Budapesten.


Foglalkozása: Gépészmérnök és pilóta.

Megépítette 1913-as évben Zsélyi III. -at a harmadik repülőgépét, amire állami támogatást is kapott. Zsélyi Aladár gyakran szenvedett repülőgépeivel balesetet ezek közül kettő volt súlyosabb. 1914. április 15-én a repülőgép motorja meghibásodott és lezuhant. A lezuhanás következtében a jobb alkarján nyílt törés keletkezett a sebe elfertőződött, tetanuszmérgezést szenvedett. Pár hétre rá 1914. július 01-én elhunyt. Az volt a kívánsága, ha egyszer meghalna, akkor öt honi földön temessék majd el.

Teljesült a kívánsága.

Csalár temetőben a szülei sírja mellet nyugszik.

Csalár község Szlovákiában, a Besztercebányai kerületben, a Nagykürtösi járásban van.