Az ipari forradalom a XIX. század második felében érte el Magyarországot. Új iparágak alakultak ki, a meglevők fejlődése felgyorsult, a gyártástechnológia korszerűsödött, növekedett az iparban foglalkoztatottak száma. A kormányzat támogató iparpolitikája serkentette a műhelyek, üzemek termelését, melynek eredményeként új gyártmányokkal, termékekkel bővült az ipar kínálata. Minthogy az ipar fellendülése jól képzett szakembereket igényelt, a budapesti József Műegyetem bővítette hallgatói, oktatói létszámát, korszerűsítette laboratóriumait, gyarapította szemléltetőeszközeinek számát. E „forradalmi” időszakban egy fiatal, több nyelven beszélő, nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező szakember került az egyetem Kalorikus Gépek Tanszéke gépműhelyének és laboratóriumának élére. E szakembert – később nemzetközi hírű feltalálót – Csonka Jánosnak hívták, aki csaknem fél évszázadon át szolgálta a hazai iparosodást, és oktatta a gépészmérnök hallgatókat. Több ezer leendő műszaki értelmiséginek tanította meg a szerszámgépek kezelését, a méréstechnikát, valamint az egyre korszerűbb gyártástechnológiát. A keze alatt felnőtt okleveles gépészmérnökök később kivétel nélkül elismeréssel emlékeztek vissza halk szavú mesterükre, akinek mérhetetlenül sokat köszönhet a magyar ipar. Csonka János 1852. január 22-én született Szegeden. Édesapja, Tsonka Vince, Dél-Magyarország híres kovácsa volt. Műhelyében orvosi műszerek, menetes tengelyek, fúrók, precíziós eszközök, láncok egyaránt készültek. A hetedik gyermekként született János ilyen környezetben ismerkedett a fémekkel és a gépekkel, vonzódott is ezekhez. Édesapja támogatta érdeklődését, akitől megtanulta az egyszerűbb gépek használatát, javítását, a korabeli szakkifejezéseket, amelyek – mint ismeretes – német eredetűek voltak. Akkoriban a német nyelv még kötelező tantárgyként szerepelt az iskolai órarendekben. A növekedő gyermek lassan szűknek érezte a családi műhely „kínálatát”, a nagy üzemekben folyó munkára lett kíváncsi. Először az Alföld – Fiumei Vasúttársaság szegedi fűtőházában helyezkedett el, majd rövid időre Budára és Pestre kirándult, ám hamarosan Ausztriában a Staat Eisenbahn Gesellschaft-nál vállalt munkáét. Elbűvölte a mozdonygyártás folyamata, s miközben ismerkedett a gőzmozdony szerkezetével, esténként, illetve vasárnaponként nyelveket tanult. A német nem okozott számára gondot, a szaknyelvben is jártas volt, azonban a Szegedről hozott alapfokú francia és angol tudásával nem volt megelégedve. Ezután olyannyira megtanult franciául, hogy amikor az 1870-es évek elején Svájcba utazott francia nyelvterületre, immár a szaknyelvet is kitűnően beszélte. Jellemző, hogy az 1880-as és az 1890-es években a francia és az angol nyelvű üzleti levelezését saját maga végezte, fordítót nem alkalmazott. Svájcból Franciaországba utazott, ott a finommechanikát tanulmányozta. Párizsból Londonba ment, a szigetország gépiparának tanulmányozására. Ismerkedett a gyártástechnológiával, összegyűjtötte a vonatkozó szakirodalmat, de ugyanezt tette a francia, svájci, osztrák könyvekkel, folyóiratokkal, dokumentumokkal s küldte ezeket haza. Elmondása szerint a három világnyelven túl beszélt még horvátul, szlovénül, szerbül, szlovákul, olaszul és egy kicsit románul is. A párizsi tartózkodása idején értesült arról, hogy a budapesti József Műegyetem pályázatot hirdet gépműhelyének vezetésére. Csonka János pályázott és nyert; 1877 februárjában vette át az egyetem gépműhelyét, a tanszék laboratóriumát és még egy-két kisebb egységét. Megállapodott az egyetem vezetőségével, hogy 5-6 szakmunkást saját költségére alkalmaz és átképez az egyetem sajátos igényeinek megfelelően ellentételül saját céljaira is használhatja a szerszámgépeket. Csonka János jól hasznosította a külföldi tanulmányútjain szerzett tapasztalatokat. Korszerűsített gépparkjának köszönhetően jobbnál jobb, saját tervezésű szerkezeteket, gépeket állított össze, és ezeket is felhasználta a gépészmérnök hallgatók oktatásában. 1883-ban megtervezte és megépítette Magyarország első, belső égésű motorját, amelyet az egyetemen állított üzembe. A Ganz gyár az 1880-as évek végén felkérte Csonkát, az Ausztriából vásárolt gáz- és petróleummotorok átvizsgálására, beindítására. Ami a Ganz mérnökeinek hosszú időn át nem sikerült, azt Csonka rövid néhány hét alatt megoldotta; a Ganz motorok keresett cikkek lettek a szomszédos országokban is. Ebben az időben került közelebbi kapcsolatba Bánki Donáttal, a Ganz gyár műszaki rajzolójával, szerkesztőjével, aki korábban egyetemi tanulmányait megszakította és a Ganzban helyezkedett el. Csonka és Bánki a következő években néhány feladaton közösen dolgoztak, közös találmányaik is vannak. Közülük a legismertebb az 1893. február 11-én szabadalmaztatott karburátor. E találmány szabadalmaztatása előtti napon kapta meg Bánki a gépészmérnöki oklevelét. A két szakember egy-két évig még egy irányban haladt, útjaik azonban hamarosan szétváltak: Bánki a vízgépekkel, Csonka a kalorikus gépekkel, s ezen belül a belső égésű motorokkal foglalkozott. A szegedi fiatalember újabb és újabb találmánnyal, újítással segítette a hazai, illetve a nemzetközi motorizáció fejlődését, miközben tanított és vezette a gépműhelyt és a laboratóriumot. Egyebek mellett olyan, kettős működésű kalorikus gépet alkotott, amely légnemű vagy folyékony energiahordozóval egyaránt működött. Gázkalapácsai verőszerszámait kicserélve különféle tömegcikkek, például alátétek, lemezelemek gyártására váltak alkalmassá. Csonka János kalorikus gépeinek többségét a Ganz gyárban gyártották, ám a 3 lóerős (2,2 kW) egyhengeres motorjait az egyetem gépműhelyében állították össze. Az 1890-es években már mint a Ganz gyár motorszakértője, és mint bírósági szakértő járta az országot Fogarastól Pozsonyig, Ugocsától Titelig, s derített fényt a belsőégésű motorok elakadásainak okaira. E tevékenységét a XX. század elején is folytatta, miközben fáradhatatlanul oktatta a fiatalokat, tökéletesítette a belsőégésű motorszerkezeteket, s gyarapította laboratóriuma mérőműszereit, készülékeit. Többek között papír- és textilvizsgáló eszközöket, a posta részére kábelvég-tisztító szerszámokat szerkesztett, hatalmas kőzúzó berendezéseket állított össze a kőbányák részére, állítható dörzsárakat konstruált, továbbá 500 tonnás présgépek, 50 tonnás szakítógépek is dicsérik munkáját, csakúgy, mint a Mérésügyi Hivatal részére szállított 0,1-5000 grammos minta-tömegkészletek, etalonok stb. Csonka az oktatási szünetekben rendszeresen látogatta a külföldi kiállításokat; a milánóit, a lyonit, a párizsit, a londonit, a münchenit, a bécsit, és begyűjtötte a legfrissebb szakirodalmat, amelyet elmélyülten tanulmányozott és hasznosított munkájában. Széleskörű műszaki ismereteire az egyetem vezetősége is felfigyelt: 1894-ben felkérték, hogy az egyetem tanáraival és kiemelkedő képességű diákjaival utazzon Csehországba és tanulmányozza Prágában, Brünnben a fagőzölő berendezéseket, a famegmunkáló gépeket és a tonett bútorok hajlított elemeinek gyártástechnológiáját. Hazatérésük után Csonka favizsgáló gépeket szerkesztett és állított össze laboratóriuma részére. Elgondolásait a hazai bútorgyárak is hasznosították. Csonka János a külföldi útjain ismerte meg a belső égésű motor újabb alkalmazási területét: a gépjárműveket és közlekedésüket. Az 1890-es évek második felében már elvállalta Törley József pezsgőgyáros gépkocsijainak karbantartását, javítását. A hazai gépkocsiforgalom megindulásával a magyar posta korszerűsítette levél- és csomagszállító szolgálatát gépjárművek forgalomba állításával. Pályázatot hirdetett automobilok szállítására, gyártására. Csonka 1900-ban adta át a postának az első hazai tervezésű és gyártású gépjárművét, konstrukciója csaknem 25 éven át járta Budapest utcáit. Az 1905-ben elkészült pályázati postautóját 1906-ban állították forgalomba, így Csonka a magyar posta autószállítója lett. Tervezett autóbuszokat, kis és nagy postaautókat, autómotorokat, csónakmotorokat. Ő alkotta meg a világ első keresztmotoros, fronthajtású autóját 1902-ben. Az autók tervezésével 1910-ben hagyott fel. Az első világháború idején Haltenberger Samu okleveles gépészmérnökkel megszervezte az ország első ipari méretű autójavító üzemét, amely a honvédségen belül működött. Az első világháború után a 70. évéhez közeledő Csonka János töretlen lendülettel dolgozott az egyetemen, s oktatta a hallgatókat a szerszámgépismeretre, a gyártástechnológiára, a laboratóriumi méréstechnikára. 1924-ben azonban elérkezettnek látta az időt a nyugállományba vonulásra. Az egyetem vezetősége nem akarta elengedni, ám Csonka a marasztalás ellenére távozott, igaz 1925 februárjáig még ellátta feladatát. A 73. évében levő szakember önállósította magát, és egyetemet végzett fiaival többek között motorokat tervezett és gyártott, valamint láncfűrészeket, hordozható áramfejlesztőket, szivattyúkat, mezőgazdasági gépeket. Újabb szerkezeteket is alkotott, illetve szabadalmaztatott a 80. évéhez közeledő szakember. Csonka János élete alkonyán is dolgozott, például a törökök részére tervezett háton hordozható, dinamó hajtására alkalmas kis motort. E munkáját azonban már nem tudta befejezni. 1959. október 27-én, 88 éves korában meghalt.