Pfaff Ferenc életrajz
Közvetlenül a Szabadságharc leverése után, 1851. november 19-én, született Mohácson.
A család Nagykanizsáról származott, vagy inkább menekült a Forradalom leverését követően. Nem tudni pontosan az okát, csak következtetni tudunk, hogy ha nem is aktív, de támogató magatartása miatt a leverést követő megtorlások során különb féle atrocitásoknak lehetett kitéve. Mi sem bizonyítja jobban, minthogy apja járandóságának kérelmét tárgyalta a 96-ik Országos ülés 1870. január 17-én, amelyben " Pfaff József nagy-kanizsai lakós, sütő-mester által 1848-49-ben a magyar hadsereg számára kiszolgált 2472 darab egész kenyér alku szerinti árának 529 frt 27 kr. kifizetésének elrendelését kéri."
A Kiegyezés évében valószínűleg a megözvegyült család már Pest-Budán élt, amit szintén egy országgyűlési jegyzőkönyv tanúsít, 1867. évi október 2-án tartott CLV. ülés jegyzőkönyv 1190. c) előterjesztése, " jelenleg Pesten tartózkodó özvegy Pfaff Józsefné Kis Évának ... szerkesztett folyamodványa ...", ami előzménye lehetett az előbbi kérelemnek, szerint. Az ebben leírtak, csatolva más hasonló ügyekhez, azt bizonyítják, hogy a megtorlásokban császárhű bírák és ügyvédek jogtalanul jártak el, fosztottak meg embereket vagyonuktól és szabadságuktól.
Az 1870-ben, visszamenőlegesen kérelmezett összeg, valószínűleg már a fiú, Ferenc, műegyetemi tanulmányainak fedezésére kellett. Katonai szolgálatot nem teljesített, legalábbis ennek semmiféle nyoma nem fedezhető fel sem a magyar, sem pedig a közös - K.u.K. katonai levéltárakban, archívumokban. Ilyen alapon az egyetemi tanulmányait legkorábban az 1870/71-es tanévben kezdhette meg. Mint az anyja folyamodványából sejthető, "...Pesten tartózkodó...", rokonaik éltek Pesten, ahol Ferenc is szállást kapott tanulmányai idejére. Az egyetemen tanára volt Steindl Imre, akinek tanársegédje, majd később munkatársa is lett.
Építészmérnöki diplomáját 1880-ban vehette kézbe. Ezt követően lett magán tanár az egyetemen. Az 1882/83. tanévben az egyetem jegyzőkönyve szerint a magántanárok választott képviselője volt a rektori értekezleteken Gonda Bélával közösen.
Steindl munkatársaként részt vett annak munkáiban, kezdetben az egyetem által szervezett nyári felmérőtáborokban, majd később az azokra alapozott tervezési munkákban, de része lehetett, vagy csak szemlélője a pesti Új Városháza (Budapest, Váci utca), a Kereskedelmi és Iparbank (Budapest, Fő utca), a kassai Szent Erzsébet székesegyház felújítás, a pesti Műegyetem (Múzeum krt-i, ma ELTE épület), az Állatorvosi Egyetem és a jáki templom tervezési és kivitelezési munkáinak.
A sok, famulusként végzett, munka mellett lassan saját nevével szignált tervei is megjelentek. Kezdetben egy-egy kisebb átalakítás, mint pl. a sváb-hegyi Szent László kápolna bővítési munkái, de pályázatokon is indult, így nyerte el az 1885-ös városligeti kiállítás művészeti pavilonjának megtervezését. Kapcsolata azonban Steindllel továbbra sem szakadt meg. Így lehetett részese Budapest második hídjának bővítési, tervezési munkáinak is. Az 1872 és 1876 között francia tervek és anyagokból felépült Margit híd mind két végéhez új parti nyílásokat építettek, melyek már teljesen magyar alkotások voltak. A 20-20 méter hosszú vasszerkezeteket a Magyar Királyi Államvasútak készítette a MÁV Építési Osztályának tervei alapján 1885-ben. A hídfőknél épített ideiglenes vámszedő bódékat 1886-ban Steindl Imre tervei alapján téglaépítésűre cserélték ki. Feltételezhetően itt alakulhatott ki kapcsolata a vasúttal és 1887-ben a MÁV szolgálatába lépett, a Magasépítményi Ügyosztály alkalmazottja lett, melynek vezetője ekkor Bernardt ..., majd Perner Gyula volt. Egyik legkorábbi dokumentálható, saját nevével jegyzett vasúti munkája 1887-ben születt meg, az ózdi ipartelepi vasútállomási terve.
Az egyetemi és az azt követő években a sokféle, kiemelkedő segédtervezői és oktatói munkája jó iskolának bizonyult. Rövidesen, ő lett a D/I. Magasépítményi Ügyosztály helyettes vezetője, a tervezési munkák irányítója. Mai szemmel nézve vezető tervező, a MÁV főépítésze.
A MÁV-nál eltöltött évei alatt egy ütőképes tervezői gárdát tudott maga körül kiépíteni. A csapat tagjai kivétel nélkül már korábban bizonyítottak. Több országos pályázaton indultak és azokon ha nemis az első, de legalább is az első három hely valamelyikén végeztek rendszerint.
A Magasépítményi Ügyosztály, tervezési csoportvezetője, vezető helyettese volt Pfaff Ferenc. Ő volt az aki irányította az általa összeválogatott csapat munkáját. A sok azonos stílust képviselő tervező közötti elkerülhetetlen külömbségeket biztos kézzel tudta kiegyenlíteni, azonos nevezőre hozni, megfeleltetni a megrendelő, a MÁV és a megrendelő megrendelőinek, az utasok, igényeinek. Ezt a kettős igényszintet ügyesen ötvözték a kor nagy divatjával, az utazással és annak a hétköznapi, mindennapi luxust kielégítő igényeivel, hiszen minden utazó maga választhatta meg szabadon, az I. - III. osztályú kiszolgálás és kényelem mértékét, pénztárcájának függvényében.
A csoport az 1890-es és az 1910-es évek között közel hatvan állomás felvételi épületének tervét, vagy átalakítási tervét készítette el. Ezeknek mindegy fele a MÁV tipusterveinek felhasználásával, helyszínre adaptálásával, míg a másik fele egyedi, a tipusterv sorozatoktól eltérő, azoknál sokkal monumentálisabb, építészeti alkotás volt. Mind a két csoportban találhatunk olyan állomássokat amelyekre többször is visszatértek, vagy még a tényleges átadást megelőzően felmerült az igény egy magasabb szintű, monumentálisabb felvételi épületre. Ezeket az igényeket általában a vonalon a forgalom megnövekedése indokolta.
Ezek az állomás épületek lefedték az egész országot Fiumétől Gyímesbükkig és Kassától Anináig. Elmondhatjuk róluk, hogy az első Világháborút megelőzően szinte minden jelentősebb állomásépületet meg-, át-, vagy újraterveztek. Ez a tervezés azonban nem merült ki a felvételi épületek látványos tervezésével. A munkába vett állomásokon mindent, szó szerint a fűtőháztól az árnyékszékig, megterveztek és meg is építettek. De nem feledkeztek meg a bútorokról és az egyéb berendezési tárgyakról sem. A kifejezetten vasúti felvételiépületeken túl munkásjóléti, szociális, oktatási és szakrális vasútastelepi épületeket is terveztek.
A csapatot ebben az esetben nem csak a Teréz körúti Magasépítményi Ügyosztályon és Magyar Királyi Államvasútakon kell érteni, hanem egészen az állami akaratig bezárólag, aminek fő képviselője Baross Gábor volt. Ő ugyan csak 1892-ig szolgálhatta a vasútat, és az egész magyar közlekedést és az ipart, meg a kereskedelmet, meg ... úgy általában az egész országot, korai halála miatt.
Mind ezen tervezői és ellenőrző, irányítói munkáik mellett jutott még idejük az egyéb tervezési és kutatói, mérnöki munkákra. Pfaffról tudjuk, hogy a Milleniumi Kiállításra áttervezte a korábbi, 1885-ös Fővárosi Képtári (Műcsarnok) épületét az új kiállítói igényeknek megfelelően. Több lakóházat tervezett Budapest területén. Kollégái szintén terveztek egyéb megbízások alapján, indultak pályázatokon, teljesítették a Kamara által rájuk bízott ellenőrző, döntnöki feladatokat.
Pfaff Ferenc életéről, hétköznapjairól csak nagyon keveset, majdhogynem semmit nem tudunk. Mozaikok, szétszórt véletlenszerűen fentmaradt adatatok amiket mozaikszerűen próbálunk összeillesztgetni. Gyermekéről nem tudunk, utazásairól úgyszintén semmit. Nem maradtak fent, vagy tán nemis írt visszaemlékezéseket, élménybeszámolókat. Egyetlen egy, saját művét ismertető írását ismerjük, beszámoló a Mérnöki Kamara lapjában a zágrábi pályaudvar építési, tervezési munkáiról. Ugyan ezen munkáról ismeretes egy helyszíni jegyzőkönyv is. Mind a kettő tömör, szűkszavú, de szakszerű. Valószínűleg az élete is ilyen lehetett. A szakmájának élt élete minden pillanatában. Tanulmányai megkezdésétől, tanársegédi, magántanári, vasúti és minisztériumi állásai során végig. 1907-ben a MÁV-tól áthelyezték a Közlekedésügyi Minisztériumba. Kapcsolata a vasúttal, az általa vezetett “állomás-projekt”-tel nem szakadt meg, jellegzetes szignója még az 1907, 1908 és 1910-es években felépült állomások megvalósult tervein is fellelhetők.
Lakóhelyinek ismeretéből tudunk következtetni egy kicsit életére is. Nem szerethetett sok időt tölteni a napi munkábajárással. Műegyetemi tanársegéd korában a Múzeum körúttal párhuzamos Magyar utca 40. számú házban lakott a Budapesti Czím- és Lakásjegyzék adatai szerint 1882 és 1886 között. Valamikor az 1890-es évben, vagy valamikor azt megelőzően elköltözött a Magyar utcai bérlakásból, de nem messze, csak az Üllői út 9-ig. A már befutott, sikeres építész tágasabb, nagyobb lakásba költözött, talán ekkor tájt nősülhetett meg. 1896-ig ezen a címen élt. Van viszont közben egy év, az 1894-es, amikor is még egy budapesti címe is megjelenik a lakásjegyzék oldalain, a Vámház krt. 2. A két nagyon közeli cím között, a foglalkozás rovatban is találunk eltérést. Amig az Üllői úti címen mint MÁV főmérnök szerepel, addíg a Vámház körútin mint műegyetemi m. tanár szerepel. Valószínűleg kilátásban volt számra az egyetemi rendes tanári kinevezése, de aztán feltehetőleg a vasutas karriert választotta, no meg a magán megbizatásokat. Ez utóbbi eredménye képpen 1896-ban ismét költözik, egy az általa tervezett Salétrom-József utcai bérház lakásába. Közel a nagy-körúthoz, közel a MÁV Teréz körút 56. alatti irdájához, a Nyugati pályaudvarral szemben. A körúti villamossal juthatott el lakásától a munkahelyéig. Újabb lakóhely változásáról 1911-es évi bejegyzés alapján értesülün. Ekkor Pfaff Ferencz máv ny.főfelügyelő bejelentett lakcíme, I. Krisztina krt. 8/10.
Már nyugdíjjasként tervezhette meg az 1908-ban a Farkas Edith által alapított Szociális Nővérek Társaságának épületét. A rend 1911-ben vásárolta meg a Krisztina körút 8-10-es épületeket. Ennek emeletessé bővítését és az új funkcióknak megfelelést, a bővítésekkel együtt tervezthette meg Pfaff Ferenc. Nagy valószínűséggel így lett lakója is az általa tervezett szociális otthonnak utolsó éveire. A budai, kertes otthon nyugodt békéjét, a közeli Tabán és Horvát-kert romantikáját nem sokáig élvezhette.
Egy a Vasúti Schematismusban tett bejegyzés szerint (Ord.FJ) megkapta a Ferenc József rend középkeresztjét is, az Ezredéves ünnepségsorozatban való aktív résztvételéért.
Élete egy nem hivalkodó, tisztes jobbmódú hivatalnoké volt. Magánéletéről, ha közvetve is, sajnos a halotti anyakönyvi kivonata a legbőbeszédübb. Ebből derül ki utolsó lakcímén túl az is, hogy nős is volt. Özvegy Pfaff Ferencné magánzó még az 1928-as lakósjegyzékben is szerepel mint a Krisztina körúti szeretetotthon lakója, de aztán már ő sem.
1913. augusztus 21-én halt meg agyvérzésben.
Amilyen volt az élete, sajnos az halálában is követte. A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra. 1928-ban, a feltételezhetően meghalt feleségét még mellé temethették. Sírjukat, annak lejártakor 1943-ban senki sem újjította meg. A legutolsó temetői dokumentálások szerint közös sírba helyezték hamvaikat. Ha voltak is még élő rokonaik azok vagy magyarosították nevüket, vagy elmenekültek a háború elől, vagy éppen a háború áldozataivá lettek.
Építészhez méltóan emlékét csak a művei őrzik.
Halálának századik évfordulója emlékére kiállításon mutatjuk be életművét a MÁV Vasúttörténeti Parkban és előkészítés alatt van egy az egész életművét feldolgozó monográfia is, melyet Levárdy László állított össze.
(Levárdy László-levardy@t-online.hu, pfaffferenc@icloud.com)
Ferenc Pfaff, 1851 - 1913, architect. He received his degree from the Hungarian Technical University in Budapest, where he was first student of Imre Steindl, then assistant lecturer, later on his professor colleague.
Already as professor he took part of therevival style monument restauration works of Steindl. As university student he was part of monument surveying works, later on of designing and sight management works. He had an active part in preparing the tender for the Parliament Building, but not in the works of the final construction drawings. After having received some private orders, e.g. the Church of Budapest Svabhegy, and some suuccesful tenders, e.g. Fine Arts Hall of Budapest Council, he joined the Hungarian State Railways in 1885, that time reorganized by minister Gabor Baross.
Soon he was appointed as deputy director of the Building Constructing Division. The designers, a group of 10-12 architects, made all the design works of more than fifty station buildings of the main lines, designing all details from the passenger host building to the well, in a short period of time, between 1887 and 1907. Besides the designs of the station buildings Pfaff deserves the merit for the design works of the Transporting Hall of Hungarian Millennium Exposition, today’s building of the Museum of Transport, for which he received the Knight of Order of Franz Joseph. The designer architect group’s tasks included not only the above mentioned design works of station buildings, but also making the plans of reconstruction works, expansion and building development, such as the design works of workers’ hostel and residential districts. The high quality of these works enabled the group to represent the Hungarian Railways at the World Exhibition in Paris.
After the retirement of his boss, Pfaff became director of the division for a short period of time, and soon was transferred to the Ministry of Commerce and Transport, which position he held until his retirement. He died as a result of a stroke on 21st August in 1913, two years after retiring. His initiated designs and works were continued by his colleagues, and some sketches and designs were found even from the year of his death.
There is only few information available about his personal life, the ones available implies a consistent, strict character with deep respect to his profession. Nothing personal remained after him, not even a letter or a photo. No information about children. The year her wife died, all names related to Pfaff disappeared from the residence registers of Budapest. He was buried in the Farkasreti Cemetery, but his tomb was eliminated later on and his mortal remains were placed in the common tomb of the cemetery.
In same time a book is trying to publish about his life and work, written by László Levárdy.
