| |
| | | A Nemzeti Szállóban Lupták Mihály festőművész kiállítás megnyitása után Gáspár János tartott előadást a magyarországi kisvasutakról. | | |
|
| | | A Kőbányai Sörgyárban tettünk látogatást. Megtekintettük a sörgyári múzeumot, majd Dr. Morgós András tartott előadást a dél-afrikai magyar víz alatti leletmentő expedícióról, a Bató holland hadihajó konzerválásáról. | | |
|
| | | Vevér Sándor „Jeggyel közlekedünk” című előadása a Közlekedési Múzeum Közlekedéstörténeti Klubjában. | | |
|
| | | Alapítványunk „Pincétől a padlásig” sorozatának keretében a Magyar Nemzeti Múzeumot tekintettük meg. Befejezésül koreai ételbemutatót rendeztünk a koreai nagykövetséggel közösen. | | |
|
| | | A Közlekedési Múzeumban Gáspár János tartott előadást Magyarország kisvasútjairól, majd beszámolt alapítványunk 1996. évi tevékenységéről és a II. Kárpát - medencei kisvasúti találkozó óta eltelt időszakról, valamint ismertette az 1997. évi kisvasúti terveket. | | |
|
| | | A III. Kárpát - medencei kisvasúti találkozó a MÁV Rt. Vezérigazgatósága konferenciatermében. Az összejövetelen 152 fő vett részt. | | |
|
| | | A Hilton Szállóban Gáspár János tartott előadást a magyarországi kisvasutakról. | | |
|
| | | A Corvin Művelődési Házban beszámoltunk alapítványunk 1996. december 12.-i, a győri Rába Gyárban és Pannonhalmán tett tanulmányútjáról. A színes diaképekkel kísért előadás után a koreai nemzeti ünnep alkalmából, rövid, Koreát ismertető bevezetőt követően, távol-keleti ételbemutatóval kedveskedtünk a résztvevőknek. | | |
|
| | | A Budapesti Planetáriumban a „Magyarország csillagos égboltja” program és az épület megtekintése. | | |
|
| | | A Gellért Szállóban Gáspár János tartott előadást a magyarországi kisvasutakról. Alapítványunk e programjára meghívta a Közlekedési Múzeum és a támogató intézmények munkatársait is. | | |
|
| | | A Pulszky Társaság Közművelődési Tagozatának a „Kiállítás - rendezés a XXI. század küszöbén” című tanácskozásán bejelentettük, hogy Alapítványunk a Mátravasút napjára időzítve hajlandó segíteni illetve közreműködni egy önköltséges tanulmányút megszervezésében a múzeumi és a művelődési házak közművelőinek. | | |
|
| | | Megszerveztük T. elnökünknek, id. Rubik Ernőnek a Fiumei úti Sírkertben a búcsúztatását és a 47. sz. parcellájába temetését. Alapítványunk Rubik Ernőt saját halottjának nyilvánította. | | |
|
| | | A Szépművészeti Múzeum egyiptomi gyűjteményét tekintettük meg. Ez a programunk az egyiptomi tanulmányúton résztvevők továbbképzését szolgálta. | | |
|
| | | Csehország közlekedéséről tart előadást Gáspár János a Közlekedési Múzeumban. | | |
|
| | | Alapítványunk egyiptomi tanulmányútja. | | |
|
| | | Közreműködtünk a MÁV Széchenyi- hegyi Gyermekvasút napjának, - amely egyben a magyarországi kisvasúti napok évadnyitó napja - szervezésében, lebonyolításában. / 189 fő / | | |
|
| | A Fáklya Klubban „Baross Gábor és kora” címmel tartottunk előadást, amelyen beszámolunk Alapítványunk 1992- es programjairól / ekkor halálának 100. évfordulójáról emlékeztünk meg / és az 1998-as Baross Év programtervezeteit is ismertetjük. Abban az évben lesz Baross Gábor 150. születésnapja. | | |
|
| | | A Postás Művelődési Házban az 1994-es izraeli tanulmányútról tartottunk beszámolót. | | |
|
| | | Beszélgetés Dr. Juba Ferenc hosszújáratú tengerészkapitánnyal, életéről. A Közlekedési Múzeum Közlekedéstörténeti Klubjában. | | |
|
| | | Alapítványunk segítette a Sepsiszentgyörgy - Csíkszereda vasútvonal megnyitásának 100. évfordulójára megrendezett kiállítást, ünnepséget és két képviselője jelen volt a programokon. | | |
|
| | | Gróf Széchenyi István halálának 137. évfordulóján koszorúztunk az MTA előtti szobránál. | | |
|
| | | „Szlovénia közlekedése”. Beszámoló Alapítványunk 1996-os szlovéniai tanulmányútjáról. | | |
|
| | | Az Almamelléki ÁEV kisvasúti napjának megrendezését segítettük és részt vettünk a programon. | | |
|
| | | A Spedexpo kiállításon a „Közúti személy- és árufuvarozás diákszemmel” riportpályázat díjkiosztása. Ezt a pályázatot a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületével és az Autóközlekedés szerkesztőségével hirdettük meg. | | |
|
| | | A debreceni Zsuzsi kisvasút napjára bemutató programot szerveztünk. | | |
|
| | | Részt vettünk a Mesztegnyői Kisvasúti Napon. | | |
|
| | | Részvettünk a Börzsönyi ÁEV kisvasúti napján, amely egyben a MÁV Nosztalgia Kft. idénynyitó napja. | | |
|
| | | Megszerveztük a Baross Gábor nevét viselő és a közlekedési, valamint a postaforgalmi iskolák igazgatóinak találkozóját a Közlekedési Múzeumban, majd a MÁV Tisztképzőben. Gondoskodtunk a részvevők autóbusszal történő szállításáról. E rendezvényt az 1998-as Baross Emlékév előkészítése érdekében kezdeményeztük. | | |
|
| | | Az első Kaszói Kisvasút Nap szervezésében és lebonyolításában részt vettünk. | | |
|
| | | A „Múzeumi világnap” alkalmából a Közlekedési Múzeumban tartott előadást Gáspár János A világ közlekedési múzeumai címmel. | | |
|
| | | A Városligeti Köztársaság Városligeti séták sorozatának kezdete. A Közlekedési Múzeumban Zugló közlekedéséről tartott előadást Gáspár János. | | |
|
| | | Alapítványunk 8 fős delegációja Erdélybe utazott az ottani kisvasúti napok valamint az 1998- as Baross Emlékév előkészítésére. Tárgyalásokat folytattunk a Gyimesi Vasút 100 éves évfordulójának méltó megünnepléséről. Felkerestük a Borszéki -, és a Nagyszebeni kisvasutat is. | | |
|
| | | Alapítványunk és a Közlekedési Múzeum gyermekeit elvittük a Vidám Parkba. | | |
|
| | | Közreműködtünk alapítványi tagunk, Dr. Jasinszky István végső búcsúztatásának és temetésének megszervezésében. | | |
|
| | | Alapítványunk a Közlekedési Múzeum Szakszervezeti Bizottságával és a Budapesti TIT - tel együttműködve, megszervezte a Gróf Széchenyi Ödön Emléktúrát Párizsba. / 42 fő / | | |
|
| | | Részt vettünk a II. Mátyásföldi Repülőnap megszervezésében. | | |
|
| | | A Közlekedési Múzeumban beszámoltunk az egyiptomi tanulmányutunkról. | | |
|
| | | Alapítványunk tagjainak, pártolóinak gyermekeit elvittük a Fővárosi Nagycirkuszba. | | |
|
| | | Közreműködtünk a Mátravasút napjának megszervezésében, lebonyolításában. A Pulszky Társaság Közművelődési Tagozatával közösen meghívtuk a kisvasúti programra a Múzeumi Sajtókávéház tagjait, valamint a budapesti művelődési házak igazgatóit. | | |
|
| | | Alapítványunk a MH Közlekedési Szolgálatfőnökség közreműködésével megszervezte a II. Baross Gábor Dunai Emléktúrát a Baross Emlékév előkészítésére és a Csepel sziget térségének bemutatására. | | |
|
| | | A Szépművészeti Múzeum bemutatása, tárlatvezetés. | | |
|
| | | A Közlekedési Múzeumban Winkler László, alapítványunk légügyi igazgatója ismertette életútját a Közlekedéstörténeti Klub keretében. | | |
|
| | Az első Csömödéri Kisvasúti Nap szervezésében és rendezésében részt vettünk. Emléklapról, alkalmi bélyegzésről, mi gondoskodtunk. Ezt követően tartott munkaebéd keretében beszámoltunk munkánkról ismertettük terveinket: Folytatjuk a Kárpát-medence múzeumi és műszaki, valamint közlekedési emlékeinek feltárását, topográfiájának elkészítését. | | |